Állatotthonunk és Soponya önkormányzatának példa értékű összefogása

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Ebösszeírás állatvédők segítségével - Soponya állatbarát önkormányzata példamutató együttműködéssel szeretné csökkenteni a kóbor állatok számát a településen, és javítani az állattartási kultúra színvonalát

A HEROSZ Fehérvári Állatotthon és Soponya nagyközség Polgármesteri Hivatalának közös nyilatkozata.

Az önkormányzat és az állatvédő szervezet elkötelezett az állatvédelem mellett és fontosnak tartják a tájékoztató, felvilágosító munkát, mellyel sok állat szenvedése megelőzhető.

Mindezek érdekében a két fél együttműködik és 2021. szeptember 4-én a HEROSZ Fehérvári Állatotthon vezetője, Krepsz Gyöngyi, és 11 önkéntes megkezdte az állatállomány összeírását a településen.

A küldöttséget Szűcs Norbert polgármester, és Bencze Péter polgárőr, az Állatvédelmi Bizottság vezetője fogadta a hivatalban. Természetesen Bandika, a hivatal főrágcsáló felügyelője is jelen volt az eseményen. Ő a Hivatal szóvivője, egy szürke csíkos cica.

Szűcs Norbert polgármester elmondta, hogy szeretnék a törvény által előírt kötelező feladatokat minél hatékonyabban végrehajtani, a kóbor állatok befogását saját erőből oldják meg, ennek érdekében kialakítanak két kennelt, és a macskák elhelyezését is meg fogják oldani. A gazdátlan állatokat pedig Bandika közreműködésével igyekeznek örökbe adni. Az ebösszeírást az idei nyáron kihirdették, és eddig 91 tulajdonos küldte vissza a lapokat. Az önbevallással azonban pont a problémás esetek nem kerülnek felszínre, ezért örültek nagyon az állatotthon által felajánlott segítségnek.

Szűcs Norbert polgármester nyilatkozik Benkő Andreának, a Kossuth Rádió riporterének

Krepsz Gyöngyi elmondta, hogy az ő céljuk a tényleges, és hatékony ellenőrzés, a felvilágosítás, szemléletformálás. Házról-házra járva lehetőség van beszélgetni az emberekkel, felvilágosító munkát végezni, elmagyarázni az ivartalanítás fontosságát, az állattartásra vonatkozó kötelezettségeket. Nem az állatvédő szervezetek feladata az ebösszeírás, de eredményeket csak összefogással lehet elérni.

Az állatotthon önkéntesei 4 csapatra osztva kezdték el a munkát, miután megkapták a megbízó leveleket. Az első nap benyomásai alapvetően pozitívak, a lakosság hozzáállása, a fogadtatás tekintetében, mindenki együttműködő volt, sokan megköszönték a tájékoztatást.

Az állattartás terén sajnos már rosszabb kép fogadta az állatvédőket, a háztartások alig felében jók az állattartás körülményei, a többinél az elfogadható vagy elégséges mértéket érték csak el a tartási körülmények. Az önkormányzat részére megjelölik azokat a helyeket, ahol intézkedés szükséges. A csapat összesen 119 háztartást ellenőrzött az első napon, ennek keretében 116 kutyát vizsgáltak meg. Előzetesen ezek közül csak 21 kutyát vallottak be a tulajdonosok. Természetesen mindenhol elmondták a gazdáknak, hogy milyen kötelezettségeik vannak. A 116 kutyából mindössze 62 rendelkezett chippel, 55 kutyának volt rendben a veszettség oltása. A kombinált oltást alig kapják meg az állatok, és az ivartalanított kutyák száma igen alacsony (116 kutyából 6). A “Mi történik a szaporulattal?” kérdésre sokszor nem kaptak megnyugtató választ az önkéntesek, akik szórólapokkal is készültek, ezek segítik a felvilágosítást. A láncon tartás körülbelül a háztartások negyedére volt jellemző, ezen a téren is komoly felvilágosító munkát végeztek az önkéntesek.

Az önkormányzat számára a macskák nyilvántartása ugyan nem kötelező, de az állatotthon tapasztalatai alapján egyre nagyobb probléma lesz a macska populáció növekedése, így azt is felmérték a csoportok. Sok tulajdonos nem is akarja felvállalni a macskát, az “ide jött, etetem” szemlélet uralkodik, nincs felelősség vállalás, volt, aki kijelentette, ha kötelező lenne az oltás, akkor nem tartana macskát. Az önkéntesek 54 macskát jegyeztek fel, az ő esetükben 1 háztartásban voltak csak oltva, ivartalanítva az állatok, a legtöbb helyen az ételen kívül semmit nem kapnak a macskák. Több elhagyott, üres telket is találtak az állatvédők, ahol kóbor macskák élnek, mivel a lakosság eteti őket, egyre szaporodnak. A macska fogyóeszköz, az újszülötteket falhoz csapják, vagy más módon szabadulnak meg tőle. Nagyon sok munka amíg alapvető változások következnek be, de el kell kezdeni, ennek első lépése ez a soponyai projekt. - mondta el Krepsz Gyöngyi. Természetesen az összes háztartást ellenőrizni fogják az állatotthon önkéntesei, még jó néhány alkalommal meg fognak jelenni a faluban.

Az állatotthon vezetője reméli más települések is fel fogják ismerni, hogy a tényleges ebösszeírás, a tényleges ellenőrzés milyen fontos lenne, és ezáltal az önkormányzat jelentős kiadásokat takaríthat meg. Hiszen csak az első napon 54 olyan kutya tartását felderítették, akik nincsenek chippel ellátva. Előrelépni akkor lehet majd, ha az ivartalanítás fontosságát is megértik az emberek. Alapvető tapasztalat az is, hogy az idős emberek körében kiemelt fontosságúnak kell lennie a felvilágosító munkának, de az ő esetükben segítségre van szükség abban is, hogy az állatorvosi ellátást igénybe tudják venni. Ők sokszor a tömb oltásra sem tudják elvinni az állatukat, nem tudják ivartalanítási műtétre elszállítani sem.

Az ebösszeírás folytatódik. A feldolgozott adatok alapján kiderül, hol kell beavatkozni, hol kell felszólítani a lakosságot a chip beültetésre, vagy veszettség oltás beadatására, hol kell javítani az állatok tartási körülményein. Az már az első napon beigazolódott, hogy a felvilágosító, szemléletformáló munka nagyon meghatározó, alapvető fontosságú.