Dugó

Azonosító
6649
Neme
kan
Ivartalanított
igen
Méret
kicsi
Fajta
keverék
Bekerült
2018-06-13
Miért
Leadott
Hova ajánlott
kertbe és lakásba
Macska mellé
nem
Gyerek mellé
igen
Kutya mellé
igen
Született
2017-06
Természet

Dugót rossz körülmények között tartották, sok kutyával együtt. Nem foglalkoztak velük, sokan betegek voltak, de legfőképpen rettegtek az emberektől. Dugó is eleinte nagyon félős volt, megugatott mindenkit, ha közelítettünk, befutott a házába. 3 hónap kellett neki, hogy rájöjjön, hogy nem akarjuk bántani és sikerült kicsalni sétáltatásra is. Ott remekül érezte magát, élvezte a sok simogatást és kedvességet, élénk és érdeklődő volt mindenki irányába. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy korábban félős volt, ez a most készül fotókon is látható. Ha a kennelben van, még megugat mindenkit, valószínűleg ez így is marad, jó jelző. Gyerekek mellé is vihető, de inkább csak 6 év felettiek mellé, de időseknek is jó társa lenne. Még sokat kell tapasztalnia az élet szép oldalából, reméljük új gazdája mindent megad majd neki. Lakásba, vagy kinti-benti kutyának szeretnénk örökbe adni.


Elhelyezés
állatotthon