Ne hagyd elveszni!

NE hagyd elveszni adód 1 %-át! Ne hagyd elveszni az ártatlan állatokat,

Nekik szükségük van a Te segítségedre is!

Február elején a legtöbb adózó megkapta a NAV levelét, mely sok fontos információt tartalmaz az adóbevallással kapcsolatban.

Annak ellenére, hogy már nagyon régóta él az a lehetőség, hogy az adózók úgy támogassanak civil szervezeteket, hogy az nekik semmibe sem kerül, mégis az látszik, hogy az adózóknak alig 40 %-a rendelkezik csak az 1 %-ról. Ennek következtében évről-évre több milliárd forint marad az államkasszában, ahelyett, hogy azt a különböző társadalmi célokat szolgáló civil szervezetek használhatták volna fel.

Ezek az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy az 1 %-os bevétel a legtöbb civil szervezet számára – így a HEROSZ Állatvédő Egyesület számára is – a túlélést jelenti. Azt jelenti, hogy tudjuk teljesíteni a vállalt feladatainkat. Ezek a feladatok elsődlegesen az állattartók felelősségi körébe tartoznak, de sok esetben vállalunk át önkormányzati feladatokat is.

Azt kérjük tehát minden adózótól, hogy segítse Egyesületünk munkáját, vagy bármely más civil szervezet munkáját! Az adó befizetése már megtörtént, csak arról kell rendelkezni, hogy annak egy százalékát valamely civil szervezet használhassa fel.

Az adóbevallást lehet kérni a NAV-tól vagy a munkáltatótól is, de fontos, hogy ebben az esetben is mindenkinek jogában áll az 1 %-ról rendelkezni!

Ha valaki a munkáltatót bízta meg az adóbevallás készítésével, akkor az EGYSZA nyomtatványt lezárt borítékban kell a munkáltató részére átadnia.

Azt is el kell mondanunk, hogy valójában 1+1 százalékról van szó, hiszen a civil szervezetek mellett egyházak részére vagy közcélokra is lehet rendelkezni.

A civil szervezetek felé történő felajánlásnál az adott szervezet adószámát kell az adóbevallás ún. EGYSZA lapján feltüntetni.

Egyesületünk adószáma: 19816016-1-43

A HEROSZ részére kitöltött nyilatkozat itt letölthető.

A technikai szám feltüntetésével lehet rendelkezni a +1 %-ról.

Az EGYSZA nyomtatványt a NAV-hoz 2017. május 22-ig kell beküldeni elektronikusan vagy postán, akár az adóbevallás részeként, akár külön is!

Fontos, hogy a cím adatok kitöltése az EGYSZA nyomtatványon és az adatkezelési hozzájárulás megadása nem feltétele az érvényes rendelkezésnek, az csak választható opció. A nyomtatványt nem lehet szétválasztani, abban az esetben sem, ha az adózó csak egyik kedvezményezett számára kíván rendelkezni!

Köszönjük támogatását! Kérjük, ismerőseihez is juttassa el ezeket az információkat. Köszönjük!

A Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület, a természettudós, polihisztor Herman Ottó hozta létre 1882-ben. Magyarország első, sokáig egyetlen állatvédő egyesülete Európában is az elsők között alakult meg. Kiemelt céljaink között szerepel a bajba jutott állatok segítése, és megfelelő törvényi háttér megalkotásának elősegítése, az állattartási kultúra javítása, felelős állattartók felnevelése.

Magyarországon 5 állatmenhelyet működtetünk

Napi szinten közel 1000 állatról gondoskodunk.

A HEROSZ Egyesület céljai:

  • küzdelem az állatok, az élővilág egészéért,
  • segíteni abban, hogy az állat- és természetbarát magatartás az iskolai nevelés részévé váljon,
  • elérni azt, hogy e magatartás elemi szabályait megfelelő jogszabályok rögzítsék, melyeket mindenki betart
  • a bajba jutott állatok segítése
  • Magyarországon 5 állatmenhelyet működtetünk
  • közel 1000 állatról gondoskodunk naponta
  • Egyesületünknek mintegy 3000 tagja van.

A HEROSZ Egyesület kizárólag adományokból, felajánlásokból tartja fenn magát. Így kiemelten fontos támogatás az SZJA 1%-ból befolyó bevétel.